HTML

Ha egy sorozat ... nem szakad meg

petrov144 2010.11.28. 16:48

A PSV négy és fél éve nem nyert a Breda vendégeként, most úgy nézett ki, hogy összejöhet a régóta várt siker, de hiába vezettek kétszer is, túlizgulhatták a dolgot, mert csúnya vége lett:

Breda - PSV 4-2 (2-2)

Sokkal rosszabb sorozattól szabadulna meg a Willem II csapata: hihetetlen, de még egyetlen árva meccset sem tudtak megnyerni eddig! A 81. percben eldőlt, hogy most sem lesz ez másként. Egy ilyen bravúros teljesítményre igazán csak csettinteni lehet, ők bizony a mi csapatunk!

Willem II - De Graafschap 0-1 (0-0)

 

 

1999 óta nyeretlen az Inter ellen idegenben a Parma, ez a sorozat ma sem szakadt meg, pedig ezer sebből vérzik az olasz sztárcsapat. Mindenki Benitez haláltusáját várta, de feltámadás lett belőle. Stankovics már évek óta őszre időzíti a góljait, most ezzel a mesterhármassal letudta az ezévi kötelezettségét.

Inter - Parma 5-2 (3-1)

 

A Sevilla néha nyomokban vagy inkább romokban emlékeztet a régi UEFA-gyóztes, bajnoki címért harcoló csapatra, de egy Getafe ellen azért mégis ők az esélyesek, gondoltuk. Pedig hagyományosan rosszul megy nekik a kiscsapat ellen, utóbbi 6 meccsükből 5. alkalommal véreztek el ellenük.

Sevilla - Getafe 1-3 (1-0)

Említés érdemel még az NHL-ből a Pittsburgh csapata, akik zsinórban 6 győzelemet  számlálnak, kalapemelést érdemelnek ilyen szoros mezőnyben.

Pittsburgh - Ottawa 2-1

2010 április 3-án veszített meccset utoljára a Manchester United, azóta 25 meccset játszott a csapat veretlenül, a jubileumot egy 7-sel ünnepelte. A Real Madridnak pedig 26 veretlen meccse van, szintén még áprilisban kaptak ki. Az akkori legyőzőt úgy hívták, hogy Barcelona...

Címkék: barcelona tippmix manchester united getafe psv inter sevilla pittsburgh berbatov parma ottawa breda stankovic tippmixgyilkos real madris

Szólj hozzá!

A 7 meglepetése

petrov144 2010.11.28. 14:21

A szürke, borús hétköznapok után újult erővel csaptak a levesbe a hétvégén a csapatok. Az egyik leglelkesebb az Arsenal lehetett, volt mit kijavítani két nehezen magyarázható vereség után. Végül sikerült a javítás, de a hektikus forma miatt még meggondolandó, hogy újra rájuk bízzuk a pénzünket.

Aston Villa - Arsenal 2-4 (0-2)

A hétközi szüken mért győzelem után (Rangers - Manchester 0-1) a Man U vendége elméletben egy stabil középcsapat volt, de ennek nem sok jelét mutatták az Old Traffordon. Most Berbatov hirtelen megint világklasszis?

Manchester - Blackburn 7-1 (3-0)

A múlt heti csúnyán rácáfolt a döntetlenhalmozó címre a Fulham és gyorsan kikapott a Citytől (1-4), ezért most senki nem mert arra fogadni, ami annyira de annyira adta magát:

Fulham - Birmingham 1-1 (0-1)

Nem bírt nyerni az utóbbi időben nyomuló Bolton, a WBA két pirossal tarkított meccsen megint idegenben aratott meglepő győzelmet. Újra győzött a Wolves, ami nem mindennap hónapban esik meg..

Bolton - Blackpool 2-2 (0-1)

Everton - West Bromwich Albion 1-4 (1-2)

Wolverhampton - Sunderland 3-2 (0-0)

Németországban két bohóccsapata, a Stuttgart és a Schalke is ragaszkodik a tabella aljához, elképesztő, hogy a nemzetközi kupákban mindkét csapat pazar teljesítménnyel vezeti a csoportját, itt pedig megerőltetés nélkül verik bucira őket hétről hétre.

Hamburg - Stuttgart 4-2 (3-1)

Kaiserslautern - Schalke 5-0 (2-0)

A másodosztályban a Hertha újabb hazai bukóval szomorított 32.052 nézőt, hogy lesz ebből feljutás?

Hertha - Duisburg 0-2 (0-0)

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: hamburg manchester united aston stuttgart arsenal schalke blackburn birmingham berbatov fulham hertha

Szólj hozzá!

Jégre vitt tétek

petrov144 2010.11.23. 20:25

A merész tippmixelő sokszor már pénteken elcsúszik a csalinak berakott hokis tippeken. Valahogy esetlegesnek tűnnek a meccsek, vagy bejön, vagy nem, a fifty-fifty még ezekben az ínséges időkben is kevés az üdvösséghez. Nézzünk szét, mik az esélyek, ha hokimeccsre fogadunk. Célszerű bajnokesélyesre és/vagy kiesőjelölt ellen fogadni, még igy is megesik, hogy pofára esünkénkodnak velünk a csapatok.

Osztrák liga

A bajnokság elit csapata a Salzburg, az utóbbi 10 évben 9-szer bajnoki döntőt játszhattak, tavaly is behúzták Österreichischer Meister titulust. Most nagy szégyenben vannak, mert az ősi rivális Klagenfurt (KAC) megelőzi őket a tabellán.

Ez a két csapat uralja 10 éve a ligát, ők a bajnokság Fotex Veszprémje és Pick Szegedje, Barca-Real-ja, Rangers-Celtic-e, Xfactor-Megasztárja.

A KAC jó formában dübörög az első helyen, 3 zakó csúszott be eddig, de idegenben előfordulnak meglepő eredmények, ráadásul szoros meccseket szoktak játszani, és megesik, hogy hosszabbításba torkollik a dolog (4 meccsen), ami nem valami jól fizet, ha épp nem x-re tettünk. Azért a hazai győzelem sanszos.

A Salzburg kifejezetten meglepő cumikat szedett be az ósz folyamán. Kikaptak a Fehérvártól is, (minden tiszeletünk a Voláné, de ők bevallottan tanulni jöttek az osztrák ligába...) mélypontként a Vienna Capitals 7-1-el görbítette el a szájukat. 21 forduló után 7 vereség, ebből 6 idegenben.

Még mindig jobb, mint a Linz, tavaly döntőt játszhattak, most tökutolsók, csak bravúrgyőzelmekre futja néha, hogy szívassanak minket megmutassák, nem felejtettek el hokizni. (Linz - KAC 4-1)

A hivatalos oldal:

http://www.eishockey.at/erste-bank-ehl/tabelle-grunddurchgang/

Valami perverz ok miatt a tabellán rövidítésekkel szerepelnek a csapatok, így aki nem vágja, hogy az Alba Volán bizony az AVS név alatt rejlik, bajban lehet, nekik segíthet egy másik oldal. (It már a SAPA Fehervar AV19 néven szerepelnek, így azért mindjárt más..)

http://sport.orf.at/stories/2003783/

Utolsó fordulóban játszották

KAC - Salzburg 4-3

Jesenice - Linz 1-3

Fehérvár - Villach 5-3

Német bajnokság

Aki hallott már a német hokiról, ismeri az Eisbaren Berlin nevet. 6 év alatt 4 bajnoki cím, most is az esélyesek között vannak, de jelenleg csak 4. platze... A tavalyi bajnok a Hannover, most is ők vezetnek.

A most következő, egymás elleni rangadó a megjósolhatatlan kategória. Azért lehet bennük bízni, hazai pályán ritkán botlanak.

Az élmezőnyben találjuk még a Wolfsburgi Grizzly-ket, és a Thomas Sabo Ice Tigers csapatát, de az ő teljesítményüket erőn felülinek érezzük, főleg, hogy borzasztó szoros a középmezőny. A liga leggyengébbje a lebombázott Köln 21 meccsből 4 sikert tud felmutatni, ebből otthon egy normál és egy hosszabításos fergeteges diadal..

Eisbaren Berlin - Wolfsburg Grizzly 4-1

Iserlohn - Köln 4-2

Mannheim - Hannover foly.

Finn bajnokság

Gyakran szerepel a tippmix kínálatban nyelvtestvéreink ligája is, jelenleg a JYP csapata vezet, ők a 2009-es győztesek, és most is elismerésre méltó 19-3-3-as (győz.,dönt., vers.) mutatójuk. Az Assat és a HIFK csapata még a dobogón, a többiek sűrű, olajos, csúszós massza, aminek a legaljára süllyedve szégyenkezik a TPS (4-4-16).

NHL

Még a konferencia meccsek zajlanak, a számbuzik szerint megint a Detroit a legeredményesebb csapat. De jól tudjuk, hogy nyerik ők a Stanley kupákat...

Azért a többi team-et sem kell leírni, pl a St. Luis még veretlen otthon (8-1-0), a Washington 10-1-1-es hazai mérlege szintén fogadásra csábít. Idegenben a Colonbusnak nincs párja, 7 győzelem mellett 1 vereség, 0 hosszabbítás áll.

A pofozógépek között találjuk a New Jerrsey és NY Islanders csapatát, 13 és 12 vesztes meccsük előtt csak meghajolni tud minden tippmixelő. Vigyázat, 11 buktával áll a jobb sorsra érdemes Calgary Flames is. Komoly győzelmi sorozata van a Phoenix csapatának, 6 meccsen át alázták az ellenfeleket.

A Colorado 4-es győzelmi széria után éllre állt, de övék a legkiegyensúlyozattabb csoport, élet-halál meccsekkel. De fel is adom, mindenki szemezgessen kedve szerint:

http://www.nhl.com/ice/standings.htm#?navid=nav-stn-main

Utolsó játéknap meccsei: (szemezgetés)

New Jersey - Washington 5-0 no tessék

Minesota - Detroit 4-3

Colombus - Nashville 2-0

Calgary - NY Rangers 1-2

Aprócska kiegészítés: a tippmix oldalán mintha felcserélték volna a pályaválasztói jogokat, nem túl fair dolog..

Címkék: detroit tippmix hoki nhl salzburg colorado alba volán hockey calgary tippmixgyilkos minesota

Szólj hozzá!

Hétvégi pofonok

petrov144 2010.11.21. 18:55

Erdei győzelmén kívül (gratula Madár!) nézzük milyen pofonokkal szolgált (eddig) a víkend:

Néhány tippelőt kellemetlenül érinthetett a szombati nagy last minute akció a bundesligában, a Mainz és a Hannover is a végén kaparta ki a gesztenyét (nagy fityisz a Szalaiék ellen fogadóknak).  A Freiburgtól egy kapufára futotta a 91. percben, ennek nyilván az ellenfélnél Błaszczykowsky örült a legjobban, hiszen ráhúzták volna a lepedőt, ha bemegy.

 Freiburg - Dortmund 1-2 (1-0)

Monchengladbach - Mainz 2-3 (0-0)

Hannover - Hamburg 3-2 (1-1)

Hogy azért már meglepő eredmények is legyenek: vasárnap a Bundás ligautolsója elvitte a 3 pontot Stuttgartból, pedig nagyon a hazaiaknak állt a zászló a meccs előtt. Hiszen a Köln olyan óriások elleni vereségekkel edzett, mint a Nürnberg (2-3) és a Gladbach (0-4), a Stuttgart pedig kitömte a Brémát (6-0) és majdnem győzött a K'lautern ellen (3-3). Itt viszont beletört a svájci sváb bicska a feladatba..

Stuttgart - Köln 0-1 (0-0)

Német update: Még péntekre datálódik egy eddig nem nem énekelt tuti tipp halála, a kiesőjelölt elpics páholta a feljutásra gyúró berlinieket

Osnabrück - Hertha 2-0 (1-0)

Olaszországban a Lazio vállalható x-e mellett ismért az Inter szolgáltatott témát, a szétesett, sérülésektől és beniteztől sújtott csapat ezúttal Veronában kapott ki.

 Parma - Lazio 1-1 (1-1)

Chievo - Inter 2-1 (1-0)

A sokak által x-re várt Fulham - Man City meglepetést hozott, a döntetlengyárosok derbijét a világoskékek simán behúzták, Gera Zoli azért hintett egyet.

Fulham - Man City 1-4 (0-3)

Spanyolországban, Hollandiában és Franciaországban is nagyjából az történt, amit mindenki várt, meglepetések nélkül ment le a forduló, ismerve a franciákat, ez az igazi meglepetés...

 Update:

Sevilla - Mallorca 1-2 (0-1) egy kései gólváltással, (88. ill 90. perc), jobb lesz odafigyelni a szigeti veszedelemre, Valenciában is nyertek, és ugye volt egy X a Nou Camp-ban..

 

Szólj hozzá!

Klimaxos oroszlán, ágyúval madárra..

petrov144 2010.11.21. 11:51

Nem hagyott cserben minket eddig a hétvége, ha tippmixgyilkos eredményekről van szó..

A Chelsea tovább folytatta mélyrepülését, bár a Birmingham egyetlen kapuralövésével nem érdemelt győzelmet. Kár volt ellőni a puskaport holmi 6-0-kal a szezon elején, a sebesült oroszlán mögött már acsarkodnak a vérszagot érző fenevadak.

Birmingham - Chelsea 1-0 (1-0)

Az egyik fenavad el is kapta áldozatát, bár lassú kivégzés volt ez, a MANNYU csak 9 emberrel szemben tudta bebiztosítani a győzelmet, a látványos játék továbbra is ritka eseménynek számít Axel Fol Alex F csapatánál, de a veretlenség dicséretes..

Man United - Wigan 2-0 (1-0)

 

Pórul járt - megint, bár egész jól játszott - megint - az Arsenal. Az ágyúsok a néha meglepően erőn felül teljesítő Tottenham ellen buktak egy gyönyörűt, 2-0-ról, Wenger papa, ejnye... El tudjuk ezt képzelni José M bármelyik csapatáról?

Arsenal - Tottenham 2-3 (2-0)

A Pool sikere, főleg ilyen arányban, Gerrald nélkül szintén meglepő volt.. néhány hete inkább csodát mondtuk volna

Liverpool - West Ham 3-0 (3-0)

Néhány száz kilométerrel északabbra a Celtic késztette vad HIGHFIVE-ozásra a fogadóirodák dolgozóit, a 90. percben nem árt odafigyelni ezekre a kaparó kiscsapatokra..

Celtic - Dundee Utd 1-1 (1-0)

Címkék: chelsea liverpool tippmix celtic manchester united tottenham arsenal tippmixgyilkos

Szólj hozzá!

Kifizetlen túlórák

petrov144 2010.11.19. 21:38

A barátságos meccsek lélektanát a saját példájából értheti meg legkönnyebben az ember: a főnök odaszól a napi meló után, hogy ezt még meg kellene csinálni drága barátom, de nem tudok már fizetni érte egy kiba.. -et sem..

A klubcsapatok oroszlánjai ilyen alkalmakra hirtelen kiscicaként simogatják a gombolyagot és a stadionok nyávogástól hangosak. "Ő meg ki a faszom mért játszott - ő mért nem 60 percet játszott - megrúgtak, bibis lett - rangadó lesz hétvégén sajnos nem tudom vállalni a játékot" stb.

A pénz  lelkesedés hiányában másról szólnak ezek a meccsek, a csapatépítés, a felkészülés és a pihentetés. Egyrészt mindenkinek jó, hiszen ilyenkor presztizsveszteség nélkül meg lehet magyarázni egy vereséget, vagy, jobb esetben viszont a nyomorult c-csapatos ellenfél elpáholásával értékes xp-pontokat  szerezhezt a mezei szöv.kap.

Az ilyenkor feltett összegeket a fogadóirodák afféle fix bevételként kezelik. Ilyenkor mindig van egy csori esélyes, sőt. Egy, miket beszélek.. Szóval néhány nagycsapat azért győzni szokott...

Portugália - Spanyolország 4-0 (1-0)

Olaszország - Románia 1-1 (0-1)

Oroszország - Belgium 0-2 (0-1)

Szlovákia - Bosznia 2-3 (1-1)

Több mint kellemetlen volt az olasznak a francia siker a ködös Albionban, a németek a két nemzet komoly pornós múltja ellenére impotensek lettek a svédek ölelő karjaiban, és Liechtenstein majdnem győzött Lettországban, Messi pedig addig nézte Dani Alves tűnődő arcát, hogy azt hitte a Barcában van, hintett is egyet..

Egyszóval emberek, ne tegyetek barátságos meccsekre ha nincs extra nagy mákotok / jó kapcsolatotok ukrán fogadóirodákkal!

 

Címkék: anglia spanyolország olaszország oroszország tippmix portugália capello barátságos meccs

Szólj hozzá!

Ikaruszok és főnixek

petrov144 2010.11.14. 19:49

Van ahol azzal kell szembesülni, hogy már nem áll fel olyan biztatóan a helyzet, ahogy a szezon elején, amikor még jöttek az eredmények. Máshogy szólva csöpög a méz a tollakról és már hallani a tenger hullámait.

Mainz - Hannover 0-1 (0-1)

AZ Alkmaar - Ajax 2-0 (0-0)

Inter - Milan 0-1 (0-1)

Nem kellett csalatkozni török barátainkban, akik egy szép Galata-Fener bukó-kombót szállítottak:

Gaziantepspor - Fenerbahce 2-1 (0-1)

Galatasaray -Maniaspor 0-2 (0-1)

Nem túl lelkes ellenfelüknek is köszönhetúen néhány nagycsapat lassan elindulni látszik, lesz-e száguldás még a pöfögésből?

Valencia - Getafe 2-0 (1-0)

Bayern - Nürnberg 3-0 (1-0)

Lyon - Nice 1-0 (1-0)

Végül néhány kellemetlenebb eredmény, csak a bicskáért kutatkodó tippmixelők rend kedvéért:

Marseille - Lens 1-1 (1-0)

Hoffenheim - Freiburg 0-1 (0-0)

Köln - Gladbach 0-4 (0-0)

 

 

 

Címkék: milan inter mainz hannover galatasaray

Szólj hozzá!

Dupla pech

petrov144 2010.11.14. 19:27

Előfordul, hogy ha siet, hibázik az ember. Tippmixelés esetében ez a legtöbb esetben kidobott pénzt jelent, hiszen egy valószínűtlen eredmény is bekerül a tippsorba.. Így volt ez most is...

Címkék: chelsea nyeremény tippmix pech szelvény

Szólj hozzá!

November rain

petrov144 2010.11.14. 19:17

Nem hagyott cserben minket ez a hétvége sem.. no nem a tippjeinket, hanem a meglepetéseket illetően.. A hétvége big whatthefuck-ja egyértelműen a Chelsea hazai zakója. De nem lehet büszke a ManU sem a hetek óta mutatott gyenge futballra. A Liverpool pedig a sikeres múlt heti produkciók után visszatalált korábbi formájához.

Chelsea - Sunderland 0-3 (0-1)

Aston Villa - Manchester Utd 2-2 (0-0)

Stoke - Liverpool 2-0 (0-0)

A nemzetközi kupákra, esetleg BL-re ácsingózók közül a City újabb kellemetlen gólnélkülit mutatott be, akárcsak a Newcastle.

Newcastle - Fulham 0-0

Manchester City - Birmingham 0-0

Tegye fel akezét, akit még meg tud lepni egy Fulham X!

 

 

 

 

 

Címkék: chelsea liverpool tippmix ancelotti tottenham manchester

Szólj hozzá!

Az olasz neorealizmus

petrov144 2010.11.11. 00:41

Itáliában lassan alakulni kezd a reális tabella, amit előzetesen sejteni lehetett. A Milan, Inter, Juve, Roma nagy négyese közé még beékelődik a Lazio és a Napoli. Azért vannak folyamatok...

Például gyalázatos leszállóágban, vagy talán már a gödör legalján Benitez együttese, az elnök egyelőre türelmesebb a tippmixelő társadalomnál, de lesz egy milánói derbi is hétvégén... Kora őszi Liverpool feeling jellemzi a csapatot, ami a mezei fogadóban igy fogalmazódik meg:

-úristen Mancini még itt van?

-a következő fordulóban már egyszerűen nem játszhatnak ilyen rosszul

-NAGYCSAPAT nem nyomhat le ennyi meccset győzelem nélkül

a válaszok: igen, deigen, deigen

Lecce - Inter 1-1 (0-0)

A Lazio két fordulóval ezelőtt büszkén mondhatta, hogy matematikailag csak két gyufa után foghatná be őket bárki is. Bejött, gratula. Pedig ezt a Cesena-t ezt megelőzően hétszer szopatták meg, 6szor le is nyelte ( 0-1-6).

Cesena - Lazio 1-0 (0-0)

A Juve ikszét nem sorolom a meglepetések közé, csak elfogadom, hogy megtörtént..

Címkék: juventus milan inter serie a mancini

Szólj hozzá!

Vihar a felföldön

petrov144 2010.11.11. 00:16

Skót bajnokira fogadni szuper dolog, biztos pénz, jó szorzó idegenben, tuti meccs otthon. Nyer a Rangers, nyer a Celtic, néha egymás ellen játszanak de ki lehet bírni azt a pár alkalmat.. Koppanás. A nagy skót istenek is megbotlanak néha.. a kékek otthon kaptak egy csont nélküli triplát, a kelták pedig a "nagy győzelem után kis vereség" alapszabályát teljesítve burkolták be a buktát.

Rangers - Hibernian 0-3 (0-2)

Hearts - Celtic 2-0 (0-0)

Címkék: bajnokság skót rangers tippmix celtic

Szólj hozzá!

Török átok

petrov144 2010.11.09. 21:42

A török bajnokság könnyű prédának tűnik a mezei tippmixelőnek. Vannak BL-t járt nagyok, néhány sztárjátékossal, Galatasaray, Besiktas, Fener és mellettük hihetetlenül vicces nevű, noname csapatok, sok gücü, birligi és spor nyilván esélytelenül.

FÁJDALMAS TÉVEDÉS.

Bármelyik török nagycsapat minden előzmény nélkül képes olyan gyalázatos teljesítményre, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan.

 

A hétvégén a jó nevű Kasimbasa látogatott a Besiktashoz, hét (!) zsinór vereség után nagy reményei nem lehettek a ligautolsónak. Ó dehogynem.. néhány tippelő innen is csókoltatja Guti anyukáját Hernandezt az utolsó perces kihagyott tizi miatt..

Besiktas - Kasimbasa 1-1 (0-0)

De néhány fordulóval korábban a Manisaspor is sikerrel járt itt (2-3), a Galatát pedig az Ankargücü leckétette csúful (2-4).

Emellett felhívnám a figyelmet a jelenlegi dobogóra: Trabzonspor, Bursaspor, Kayserispor. Akar még valaki tuti török meccset tenni?

 

Címkék: tippmix besiktas galatasaray trabzonspor bursaspor török bajnokság kayserispor fenerbache

Szólj hozzá!

Mészárosok

petrov144 2010.11.08. 20:58

A hétvége böllérkést forgató fenevadjai között az akvárium ragadozói között két eddig döglődő, kisebb hal is akad.

A Stuttgart a fogadóirodák kedvence, van hogy unottan szétteszi a lábát és hagyja, hogy Freiburgok Nürnbergek szabadon kedvüket leljék. És van amikor elgurul a gyógyszer.. Pedig arra szükség lenne, mert alighanem a világ első skizofrénia-járványával állunk szemben. Fejétől bűzlik a hal a másik oldalon, Thomas már nem sokáig Schaafárkodhat a kerettel, ha ilyen 'eredmények" jönnek.

Stuttgart - Bremen 6-0 (3-0)

A Monaco közben kiemelkedett a mocsárból és nagyokat szipkázott a friss levegőből. Jövő héten jön az Arles elleni rangadó.

Nancy - Monaco 0-4 (0-0)

Nagy maflást kapott az üldöző, így a luzitánok bajnoksága félnegyedtávnál eldőlni látszik, a Porto vitrinjébe a kilenc vitória mellé egy Vitória Guimaraes elleni döntetlen került be eddig. A meccseit a fogadóirodák nyomására így már többször is hétfőre menekítették, de a tutivadászok megtalálják így is.

Porto - Benfica 5-0 (3-0)

A skótok most nem spóroltak, de mint tudjuk, nem illik ennyire megverni egy csapatot. Szóval: ejnye!

Celtic -Aberdeen 9-0 (4-0)

 

Szólj hozzá!

Szomorú blues szólt az Anfield-en

petrov144 2010.11.08. 19:21

A Liverpool annyi gyalázatos produkciót mutatott be az ősz folyamán, hogy a rafa-évek hirtelen joga-benitos diadalmenetnek tűntek. Egy hét alatt nagyot fordult a világ, de minden eltalált Pool sikerért még mindig óriási gratula jár a mákos kedves tippelőknek. A Wigan és a Stoke következik idegenben, lehetne mondjuk nyerni, ha már tavaly nem jött össze egyiken sem. Respect 4 Torrres!

Liverpool - Chelsea 2-0 (2-0)

Nem értem. Itt van ez az Arsenal. Fiatal, gyors, technikás játékosok ,a támadófoci legszebb pillanatait idézik és a taktikáért nem más mint Arsene Wenger felel. Ja  vagy úúgy....

Arsenal - Newcastle 0-1 (0-1)

Decemberben egyébként a Partizan Belgrád jön BL meccs alkalmából az Emirates gyepére. Mért mondom?

Címkék: chelsea liverpool premiership arsenal partizan

Szólj hozzá!

Rafa'ztak a tutira menők

petrov144 2010.11.08. 17:19

A fair play hazájában, Olaszországban ezen a héten jól adott a gép. Nyert a Milan, a Juventus, a Napoli sőt a Lilák is behúzták. A Samp otthon játszva sem tudta feltörni az idegenben hm.. nem túl acélos Catana rettegett védelmét.

A nagyobb meglepetésról az Inter gondoskodott: a Brescia elleni magabiztos pontszerzéssel zárta le diadalmas heti hadjáratát. A sok sérült sem lehet kifogás, ilyen rosszul egyszerűen nem játszhat egy BL-győztes csapat. Bár Liverpoolban is azt hitték..

Inter - Brescia 1-1 (0-1)

 


A római derbi mindig nüanszokon múlik, most Totti hiánya döntött. Valamit dünnyögtek a játékvezetésről is, elment a kékek hajója, de Morganti adta a hátszelet.

Lazio - Roma 0-2 (0-0)

Genoában anélkül küldték el Gasperini edzőt, hogy előtte biztosították volna teljes bizalmukról. Az új seprővel (Ballardini) jövő héten hazai pályán az idegenben nyeretlen Bolognát fogadja a csapat.. reméljük Rudolf később is befér majd a csapatba

Palermo - Genoa 1-0 (1-0)

Címkék: juventus roma milan rafa inter serie a lazio benitez

Szólj hozzá!

A győzelem íze .. no nem a tippmixelőknek

petrov144 2010.11.06. 22:47

Az Arles a Caen lezúzásával bekaszírozta mindhárom pontot. Fájó, hogy erre a 12. fordulóig kellett várniuk, így ez csak az ellenük ármánykodó tippelők agyvérzés esélyeit növelte. A Caen meg a bab is hús esete: hol van már Marseille-Lyon tandem elleni HAT pontos kezdés!

Arles-Caen 3-2 (2-1)

A szintén jól kezdő Saint-Étienne katasztrófális sorozata (5 meccs siker nélkül) folytatódni látszik, de így jár aki francia középcsapatban még bízni tud. Jövő héten a masszív Valencienne jön idegenben..

Saint-Étienne-Lorient 1-2 (0-1)
 
Egy vonallal lentebbről jelentjük, hogy a tabella éléről csúfos pofonnal verték le a Sedan-t, hiába a feljutási célok meg a legtöbb rúgott gól.. ja hogy eddig 1 hárompontos dobtak csak idegenben? akkor nincs kérdés
 
Laval - Sedan 3-0 (1-0)
 
A csatornán túl megmutatták, hogy kell ezt csinálni, több mint egy félidő emberhátrány ide vagy oda, a királynő csapata szépen masírozik a Premier League felé, a befektetők legnagyobb örömére..
 
 
Queens Park Rangers-Reading 3-1 (1-0)
 
Hollandiában egy újabb jelültünk van a masszív ponthozó szerepre, mégpedig a Groningen csapata. Egy első fordulós X az Ajax-al, azóta viszont bárki tévedt az Euroborg stadionba, lógó orral távozott. Idegenben viszont felejtősek vagytok fiúk, bocs.

Fogadjon az eseményre a BetClic oldalán!

Groningen-NAC Breda 2-1 (2-1)
 
 

Címkék: ajax premier rangers fogadás győzelem park tippmix queens league saint étienne

Szólj hozzá!

Nagy gyózelem után kis vereség - túl a hetedik X-en

petrov144 2010.11.06. 20:28

A topligák nagy gladiátorai még a BL-sebeket nyalogatják, nem csoda, hogy döcög a szekér. Akik bíztak a Tottenham győzelmében, láthatták, hogy gyilkos volt a a tempó hétközben..Bale lehet mégsem ér 50 milliót?

Bolton - Tottenham 4-2 (1-0)

Említést érdemel még a MANU, akik most a Wolves ellen keserítette a 0-1-sek szívét, egyre fakóbb ez a vörös mez, de ez még megvolt..

Manchester United - Wolverhampton 2-1 (1-0)

Szintén a lefujásra időzített a Fulham, a liga legszorgosabb döntetlengyárosai az utolsó pillanatban énekelték ki a sajtot a vendégek szájából.

Fulham - Aston Villa 1-1 (0-1)

Németországban a bajorok döntöttek úgy, hogy egyszerűen annyival jobbak a többieknél, megtehetik, hogy a liga tökutolsónál hagynak újabb pontokat. Sokadik pofon a bennük bízóknak a jó BL szereplés ellenére.

Monchengladbach - Bayern 3-3 (1-2)

A Mainz lufija kipukkadni látszik, de azért még szeretjük őket, otthon lehet javítani jövő héten.. ha még lesz mersz rájuk fogadni.

Freiburg - Mainz 1-0 (0-0)

A nap magabiztos eredményét a kölniek szállították, akik a bivalyerős nürnberg ellen is mindent megtettek azért, hogy másfél év múlva már a feljutást ünnepelhessék.

Nürnberg - Köln 3-1 (1-0)

 

 

Szólj hozzá!

Elsó

petrov144 2010.11.06. 19:33

Aki valaha fogadott sporteseményre, tudja hogy nincs olyan, hogy biztos meccs.

Ide kerülnek a biztos bástyák leomlásai, a befutók bukásai, a sereghajtók vitézkedései, az utolsó perces arconcsapások és a teljes megmagyarázhatatan összeomlások.

Címkék: fogadás tippmix befutó

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása